Innováció / Technológia
A kutatások és fejlesztések irányába-, valamint az új technológiák kipróbálásába és fejlesztésébe történő invesztálások elengedhetetlenek a jövőben is sikeres vállalkozások üzemeltetéséhez. A technológiai újításokba történő befektetéseknél a WIN Capital főként a finanszírozási struktúrák kialakításával és a megfelelő források biztosításával vesz részt, illetve a végtermék értékesítési folyamatát támogatja saját rendszerén keresztül, kialakítva a megfelelő együttműködést és munkamegosztást a korlátozott számú társbefektetőivel.
Technológiai újításainkról vagy saját technológiájának értékesítéséről írjon nekünk.
Befektetéseink

Megtettük az első lépéseket! Joggal nevezhetjük magunkat a környezetvédelem élharcosának a fuvarozásban. Magyarországon és Európában is egyedüliként helyeztünk forgalomba teljesen elektromos hajtással működő járműszerelvényeket a közúti áruszállításban.
Hisszük és elkötelezettek vagyunk abban, hogy meg lehet és meg tudjuk védeni a környezetünket. Példát akarunk mutatni az embereknek azzal, hogy az általuk megvásárolt termékeket "nyom" nélkül szállítjuk a boltok polcaira, és ezzel együtt motiválni őket a környezettudatos és átgondolt végfelhasználásra. A hitvallásunk hangok, zajok, nyomok nélkül építeni a jövőt.